Az rendben van, hogy az ember 18 évesen még úgy képzeli a szerelmet, hogy meglátom, becsap a villám és kész is. Sőt, a szerencsésebbekkel elő is fordul, hogy ez megtörténik. De vajon hogyan alakul ki a szerelem túl a harmincon, negyvenen… ?

Ahogy haladunk korral, lassabban vagy gyorsabban, de rájövünk, hogy igazából nem azon áll vagy bukik egy kapcsolat, hogy miként kezdődött. Sőt! Talán jobban is értékeljük a lassan kibontakozó, biztosabb alapokra épülő kapcsolatot. Amikor a közös pontok, a hasonló értékek, elképzelések mentén válik társsá nő és férfi. Amikor szinte barátokból lesznek szerelmesek. Amikor valami más is van köztük, a villámcsapáson túl.

Már régóta tudjuk, hogy a szerelemnek olyan a kémiai-hormonális háttere, hogy legjobb esetben is max. 4 hónapig tart a lángolás (egyes tudósok szerint esetleg még 2-3 évig kitart a kisebb lángon égő, de meglehetősen rózsaszín állapot). Vagyis nem ez az időszak a döntő a kapcsolatban tartósságát illetően, hiszen ilyenkor még nekünk dolgozik a biokémia. Igazán ott fog eldőlni a kapcsolat, amikor már ezen túl is összetart minket valami. Lehet, hogy akkor igazából ezt a valamit kellene egymásban keresnünk a kezdeteknél, hiszen ez lesz az igazi kapocs köztünk?

Valamiért mégis azt hisszük, hogy az, hogy egy találkozásból szerelem lesz e, már az első pillanatban eldől, utána pedig következik a sírig tartó lobogás. A romantikus szerelem kultusza úgy tűnik, napjainkra sem szűnik, tudományos háttér ide vagy oda. Sőt, a média még rá is erősít a tündérmesékre, így aztán egyre többen ábrándoznak a gondtalan, harmonikus, magától működő, hullámvölgyektől mentes kapcsolatról.

Ehhez hozzájárul még az is, hogy napjainkban már nem divat 20 évesen elköteleződni, így sokkal érettebb, kialakultabb- ezáltal függetlenségüket sokkal nehezebben feladó, kompromisszumokat nehézkesebben kötő személyiségek kerülnek össze. Tovább rontva a tündérmese esélyeit.

Sokszor tapasztaljuk mi is, hogy a társkeresők a villámcsapást keresik. Oké, hogy szimpatikus az a lány/fiú, és jót is beszélgettünk, de „nem éreztem azt a valamit….”, „nem lobbant fel a szikra….”. Higgyétek el nekünk, hogy a kor előrehaladtával egyre nehezebb társat találni. (Miért? Ez egy külön bejegyzés tárgya lesz, de sajnos nap mint nap látjuk, hogy pl. mennyivel egyszerűbb 35 évesen keresgélni, mint 5 évvel később..). Vagyis érdemes a szimpátiát, a közös hangot, a jó beszélgetéseket jobban megbecsülni, és nagyobb esélyt adni nekik.

Nem biztos, hogy mindig a villámcsapásra kell várni, a napsütés is remek dolog- vagy ahogy Baktay Miklós, pszichológus fogalmazta meg: „A szerelem csupán az a mozdulat, amikor felülünk a bicajra, a párkapcsolat pedig az, amikor hajtjuk.”

www.randimaskepp.hu

Csak a villámcsapás- ti mit gondoltok? Várjuk a kommenteket itt és most!

Egész pontosan meg lehet mondani, hogy hol fogynak el a férfiak az offline társkeresés „rendszerében”: 45 éves kor körül. Ha pusztán a nőkön múlna, vígan rendezhetnénk randiprogramokat még a 60-as korosztálynak is.

Hol lapulnak a valódi (tehát nem a virtuális!) férfiak – ez kérdés, mert hogy léteznek egyedülálló, vagy elvált férfiak 45 felett is, az nyilvánvaló. Nagyon valószínű, hogy cikinek tartják a személyes találkozásra épülő társkeresősdit. Itt már muszáj magukat felvállalni, megmutatni. Az online társkeresőket tanulmányozva látható, hogy óriási létszámban jelen vannak szingli férfiak is, még úgy is, hogy 40 körül átbillen a mérleg, és több nőre „jut” egyetlen férfi.

Társkereső helyzetbe kétféleképpen kerülhetünk- vannak az "örökös társkeresők", akik ideig-óráig élnek csak párkapcsolatban, és vannak, akik egy hosszú együttélés, akár házasság után kénytelenek újratervezni az életüket. Az előbbiek meglehetősen rutinosak, kialakították a saját életüket, nem esnek kétségbe a szabad estéktől, könnyen eligazodnak a randizási szokásokban.

Azokon viszont, akik egy hosszú, akár több évtizedes kapcsolat után válnak társkeresővé, az első időkben teljes pánik uralkodik el. Hol ismerkedjek? Kellek én még valakinek? Kóvályogjak egyedül esténként a bárokban, vadidegeneket leszólítva?

Bizony, a fránya elvárások. Nehéz velük mit kezdeni. Egyfelől persze teljesen természetes, hogy mindenkinek van elképzelése élete párjáról. Senki sem úgy kezd neki a társkeresésnek, hogy nekem mindegy, hogy kopasz e vagy lobogó hajú rocker, szenvedélyes mackó vagy flegma ropi! Másfelől viszont olyan fokú tudatosság hatja át a párkeresést, hogy lassan képtelenség embert találni, akire az összes címke ráillik. Nem túlzunk, előfordult már, hogy 2-3 oldalnyi emilt kaptunk arról, hogy az illető milyen társra vágyik. Olyan kritériumokkal, hogy miként lobogjon a láng a szemében....

Ez a fajta (túl)tudatosság már egy egyszerű margarin választásában is felszínre kerül. Van kalóriaszegény, sótlan, extrakrémes, joghurtízű, vitaminnal dúsított - annyi lehetőség, hogy a legegyszerűbb döntés is komoly fontolgatás után születik meg. Hát még, ha párt választunk (távol álljon tőlünk, hogy margarinnal hozzuk párhuzamba a nagy Ő-t)! Képesek vagyunk hasonló aprólékossággal sorolni a megálmodott tulajdonságokat.

Ez az átlag. Ennyien jönnek hozzánk, randiznak velünk hetente. Olyan társkeresők, akik aktívan keresik életük párját. Ez pedig a blogunk róluk, rólatok, rólunk.