Bizony, a fránya elvárások. Nehéz velük mit kezdeni. Egyfelől persze teljesen természetes, hogy mindenkinek van elképzelése élete párjáról. Senki sem úgy kezd neki a társkeresésnek, hogy nekem mindegy, hogy kopasz e vagy lobogó hajú rocker, szenvedélyes mackó vagy flegma ropi! Másfelől viszont olyan fokú tudatosság hatja át a párkeresést, hogy lassan képtelenség embert találni, akire az összes címke ráillik. Nem túlzunk, előfordult már, hogy 2-3 oldalnyi emilt kaptunk arról, hogy az illető milyen társra vágyik. Olyan kritériumokkal, hogy miként lobogjon a láng a szemében....

Ez a fajta (túl)tudatosság már egy egyszerű margarin választásában is felszínre kerül. Van kalóriaszegény, sótlan, extrakrémes, joghurtízű, vitaminnal dúsított - annyi lehetőség, hogy a legegyszerűbb döntés is komoly fontolgatás után születik meg. Hát még, ha párt választunk (távol álljon tőlünk, hogy margarinnal hozzuk párhuzamba a nagy Ő-t)! Képesek vagyunk hasonló aprólékossággal sorolni a megálmodott tulajdonságokat.

Persze nem baj az, ha megfogalmazzuk az elvárásainkat - amennyiben azok reálisak. Ezzel a folyamattal magunkat is definiáljuk, elhelyezzük a "palettán". Régen megvoltak az ismerkedés, társkeresés helyei: bálok, fonók- ezekben a közösségekben mindenki a neki valókkal találkozott. Az szinte elképzelhetetlen volt, hogy társadalmilag, szociokulturálisan nem összeillő emberek ismerkedjenek. Ma már ez nem így van. Az utcán, a buszon, a boltban bárhol összefuthatunk bárkivel. Nem arról van szó, hogy valaki kevesebb vagy több lenne a másiknál! Egyszerűen csak arról, hogy a hasonló gyökerekkel, életmóddal, gondolkodással, értékítélettel rendelkezők között nagyobb valószínűséggel jön létre tartós kapcsolat. Éppen ezért fontos, hogy megfogalmazzuk, mik azok a legfőbb kritériumok, amiket fontosnak tartunk (vagyis milyen vagyok én, és ezért milyen, hozzám hasonló társat keresek). A baj inkább az, hogy nem tudunk leállni, és csak soroljuk, soroljuk a kritériumokat- olyanokat is, amik már régen nem fontosak a sikeres együttéléshez.

Bármennyire is azt sugallja a média- tökéletes nő és férfi nem létezik. Ahogyan tökéletes margarin sem. Mivel szeretnénk margarint enni (már aki), végül csak hozunk valami kompromisszumot, és megvesszük a sótlant, ami ugyan nem extrakrémes, de inkább legyen sótlan. Vagyis rangsoroljuk a kritériumainkat, és hozunk egy vállalható kompromisszumot. A társkeresésnél azonban sokszor tovább kergetjük a lepkét- és a száztizennyolcadik kritériumot is ugyanolyan fontosságúnak érezvén, inkább tovább keressük azt, aki nincs. Nem arról van szó, hogy törődjünk bele, hogy hűtlen és szenvedélybeteg, ha már három másik tulajdonsága szimpatikus, hanem csak gondolkodjunk el: ha amúgy vonzó, és kedves, de nem szőke, hanem barna, akkor nem adunk esélyt neki? Ha minden téren olyan, amire vágyunk, de kicsit lapos a humora, akkor mehet a levesbe?

És hogy mik azok az elvárások, amelyekkel mi a leggyakrabban találkozunk? A lányoktól leggyakrabban azt halljuk, hogy "határozott férfit keresek", jelentsen ez bármit. A fiúk többsége pedig első helyen mindig a kort említi -  akinek ez a fontos, az maximum 35 éves korig keresi élete párját.

Az élet persze gyakran rácáfol a papírformára- néha saját szemünkkel látjuk, hogy máshogy rendezi a szálakat.

Ti hogy tapasztaljátok? Várjuk a kommenteket- itt és most!

www.randimaskepp.hu